Navigácia

Profil školy Iskolánkról História školy Iskolánk története Jubileum školy - Az iskola jubileuma

Iskolánk története

A hőskor és a hatvanas évek

 

1953. szeptember 1. -  a szlovák Tizenegyéves Középiskola mellett hivatalosan megnyílik az első magyar osztály, de ténylegesen csak október végén kezdődik meg a magyar nyelvű középfokú oktatás. A már 1948. szeptember 1-jétől működő  szlovák középiskola akkori igazgatója Hricovíny Ladislav volt, az első magyar középiskolai osztály osztályfőnöke pedig Pákozdy László. A kezdeti időket nemcsak a tanteremhiány, az állandó költözködés jellemezte, hanem a tanárhiány is, hiszen képesített, ráadásul magyar nyelven oktató szaktanár nagyon kevés volt környékünkön. A nehézségek ellenére a hároméves képzést követően az említett évfolyam tanulói sikeres érettségi vizsgát tettek. Tanáraik: Pákozdy László - osztályfőnök, Csernovszky Margit, Zsámbok Tamás, Czíczer János, Pazderák Bertalan és Brusničan Milan voltak.

1957. szeptember 1. - átadják az új épületet is,  a mai szlovák alapiskoláét. A mai gimnáziumnak megfelelő érettségiző osztályok már az új épületben kapnak helyet. Időközben bővült a tanári kar is, az iskola igazgatója már Kollár László.

1958. szeptember 1. - megalakul a Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskola. Balázs Géza az iskola igazgatója.

1961. január 1. -az újabb törvénymódosítás miatt az iskola nevében és szerkezetében is változik. Az új megnevezés: Magyar Tannyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola. Ez az iskolatípus az alsó tagozat kiválásával jön létre, tehát a mai alapiskola felső tagozata és a hároméves érettségiző gimnáziumi osztályok alkotják. De ez az iskolatípus sem hosszú életű. Hamarosan egyesítik az alapiskola alsó és felső tagozatát, így végérvényesn szétválik a kilencéves alapfokú és a hároméves középfokú képzés.

Igazi hőskornak számít a kezdeti majd tíz év. Az iskolatörvények s ezáltal az iskola nevének és természetesen szerkezetének változása mára már majdnem átláthatatlanná teszi ezt az időszakot. Számtalan írásos emlék elkallódott, elveszett a folyamatos költözködésben, főleg az iskolák szétválásánál és összevonásánál. Ma már jóformán csak a szóbeli közlésekre hagyatkozhatunk a korszak felidézésénél. De talán így retusálja az emlékezet igazán romantikussá ezt a rendkívül kalandos s változatos időszakot. Az első gimnáziumi- hiszen az iskolát hivatalosan nevezhették akárhogy, a "népnyelv" csak gimnáziumnak hívta- osztályok rengeteget költöztek. A Hámos-kastélyban nyílt az első osztály, de a diákok később megjárták az egykori felekezeti iskolák épületeit, sőt a Pálozdy-házat is.

Az iskola igazgatói az 1960-as évek végéig: Kollár László, Seres Pál, Balázs Géza, Lukács Tibor, Gyömbér Béla.

Tanárai: Pazderák Bertalan, Pákozdy László, Pákozdy Klára, Zsámbok Tamás, Czíczer János, Kovács Zoltán, Csernovszky Margit, Szivák Árpád, Gašová Mária, Kasza István, Hadvezető Rudolf, Csernovszky-Atlasz Erzsébet, Dombi Mária.

A hatvanas évek aztán kissé nyugodtabban teltek. Az oktatás színvonala egyre emelkedett. 1967-ben bevezették a 11 napos tanítási ciklust, ami azt jelentette, hogy csak minden második szombaton volt tanítás. 1968. szeptember 1-jétől pedig a szombati tanítás teljesen megszűnt.

A hetvenes évek:

1972. september 1. - az 1969-es iskolareform következtében újra változik az iskola szerkezete. Összevonják a szlovák és a magyar tannyelvű  általános középiskolai képzést nyújtó osztályokat, s így az iskola közös igazgatású kéttannyelvű gimnáziummá válik.

Az iskola igazgatója Gyömbér Béla, az igazgatóhelyettese Szivák Árpád, A tanári kar tagjai: Bódi Bertalan, Zsámbok Tamás, Galo Béla, Czíczer János, Csernovszky Erzsébet, Galo Pál Vilmos, Hadvezető Rudolf, Milen Piroska, Vincze Magda, Janšo Pavel, Beňová Viera mérnök, Pajtášová Matilda, Zelina Ondrej.

A hetvenes években általában két magyar osztály nyílott minden évben, egy humán és egy reál, vagyis természettudományi tagozatos. A tanári kar is változott, sok új tanerő érkezett, igaz, többen csak rövidebb időre. Az 1973/74-es tanévben például Viczén Árpád, az iskola későbbi igazgatója és Ivarg Béla, majd egy év múlva Révay - Simon Szilvia, Doró György, Bocko Pavel, Svinteková - Hlinková Agneša, Ševčíková Marta s gazdasági felelősként Helembai Milena is.

Az 1975/76-os tanévben kezdett el tanítani a gimnáziumban Kovács Éva, Óváry István és Adamovičová - Rojíková Anna, majd egy évvel kesőbb Polomská Eva, Rapčanová Anna, Novohradský Alexander, Hodermarská Anna s az 1977/78-as tanévtől kezdve Varga Borbála és Zelenák Márta. A hetvenes éveket a tanulók létszámgyarapodásán kívül kiemelkedő nemzetközi és országos szintű sikerek is emlékezetessé tették. Sajnos 1979-ben történt az a precedens is, hogy a kellő számú jelentkező ellenére nem engedélyezték a két magyar osztály megnyitását. Az iskola már akkoriban is tornaterem- és tanteremhiánnyal küszködött, hiszen albérlői státusszal bírt csak az akkori magyar, ma már a szlovák alapiskola épületében. Mégis, a nehézségek ellenére is sokkal nyugodtabb korszaknak tűnik ma, mint a nehézkesen induló, de hektikussá vált nyolcvanas évek. De nézzük újra az adatokat!


A nyolcvanas évek:

1983/1984 - a gimnáziumot közös igazgatóság alá helyezik a mezőgazdasági szakközépiskolával. A közös iskola igazgatója Gyömbér Béla, igazgatóhelyettese Jóba Mihály. A gimnáziumnak ekkor már csak nyolc, négy magyar és négy szlovák osztály van, amelyet összesen 170 diák látogat.

1985. augusztus 31. - központi döntéssel megszüntették a mezőgazdasági iskolát Tornalján. A gimnázium igazgatója Gyömbér Béla maradt, az új helyettese a nyolcvanas évek elején érkezett Móricová Ivica lett.

1986/1987 - a gimnázium átköltözött a volt mezőgazdasági iskola épületébe. A négy magyar és négy szlovák osztály bőven élfért ugyn itt, s átmenetileg iskolai ebédlője is lett a gimnáziumnak, de a tornateremhiány továbbra is fennmaradt.


A nyolcvanas évek második felére a magyar tannyelvű osztályokban a diákok létszáma erősen lecsökkent, az 1987/88-as tanévben például csak 13 diák érettségizett az egyetlen magyar osztályban. A korábbi évtizedekhez viszonyítva kevesebb tanár is érkezett az iskolába. A nyolcvanas évek elején csak Móricová Ivica és Hrieň Tomáš, majd az évtized második felében Bartisek Mária, Hencz Éva, Jandová Silvia, Dúžiková Miroslava és Kankulya László.

1989. augusztus 28. - kinevezik az iskola új igazgatóját, Viczén Árpádot.


1990. január 18. - a novemberi változásokat követően az igazgatóválasztás második fordulóján újraválasztják Viczén Árpádot, helyettese Galo Pál Vilmos lett, akit később a helyettesi poszton Milen Béláné váltott.

A kilencvenes évek:

A kilencvenes évek első felében minden tanévben ismét két magyar osztály nyílt. Új tanerőkre is szükség volt, s ekkor érkeztek a következő tanárok: Szivák Erika, Máté Erzsébet, Gaál Imre, Szögedi Dénes, Czetőová Beáta, Czerwinszki Radoslav, Czerwinszka Noémi, Húšťava Peter, Szabó Zita, Nagy Zsófia és Juhász Judit.

A kilencvenes évek második felének kezdetére egy tragikus esemény vetett árnyékot. Viczén Árpád, a gimnázium igazgatója 1996.június 6-án rövid, de súlyos betegség után elhunyt.


1996. szeptember 1. - pályázat útján Rojíková Anna lett az igazgató, helyettese Máté Erzsébet. Ebben a tanévben a gimnáziumnak 12 osztálya volt. A 8 magyar osztályt 143, a 4 szlovák osztályt pedig 64 diák látogatta. A magyar tannyelvű négyosztályos gimnázium első évfolyamaiban a következő tanévtől kezdve újra csak egy osztály nyílt.

1998. szeptember 1. - egy évvel a szlovák tannyelvű nyolcosztályos gimnáziumi képzés beindítása után 30 kisdiák kezdte meg tanulmányait a mgyar tannyelvű nyolcosztályos gimnázium első évfolyamában.

1998/2000 - a négyosztályos gimnáziumban a kilencéves alapiskolás képzés beindulása miatt nem lehetett első osztályt nyitni.
A kilencvenes évek második felében a tanári kar ismét változott. Ekkor érkezett Pelle Beáta, Pósa Csilla, Kulik Szilvia, Kišfalušiová Dana, Bundová Marcela, Sipkai Szilárd és Libjak Štefan.


Napjaink:

2011. július 1. - az igazgatóválasztást követően a gimnázium új igazgatónője Mgr. Dana Kišfalušiová lett, az igazgatóhelyettes pedig Máté Erzsébet.



 



 

 

Novinky

Kontakt

  • Gymnázium - Gimnázium
    Hostinského 3
    979 01 Rimavská Sobota
  • +421 475621471
    riaditeľka: 0911095669

Fotogaléria